Oooo a vidámpark. Csodás emlékek, fantasztikus hányások, soha el nem felejthető arckifejezések. Nekem ez jut eszembe a vidámparkról, mint olyan.
Na meg hát a klasszikus "hánytatós köptetős hullámvasút" ahol inkább érdemes kiszemelni a majd előttünk ülő embert és figyelni, hogy a kiválasztott mit eszik, nehogy valami zamatos borsófőzeléket vagy répapürét brokkolival fogyasszon, hiszen ha azt visszakapjuk az arcunkba a szeretet jelének elég sajátságos kimutatásaként, lehet nem fogunk az örömtől fel-alá rohangálni.
Ha mind erre figyeltünk és látjuk, azt, hogy nem fog a nyakunkba zúdulni 5 kiló frissen feldolgozott tápanyag, akkor arra is figyeljünk, hogy ne lépjük túl az arcunk helyén maradásához szükséges sebességhatárokat se, a majd később használandó hullamvasúton(nehogy leessen az arcunk száguldás közben).
Sajnálatos módon az ilyen vidám helyekre is beférkőzik az un. kissebbség-érzet. Ezt drága fekete barátainkon észlelhetjük, ha egy kb. egyszerre 20 fehér ember által használt "white train" nevezetű hullámvasúton utaznak. Szegények ilyenkor elszomorodnak és arra gondolnak, bárcsak lenne pénzük átoperáltatni magukat hipófehérre, mint Dzsekszon Miklósnak, pápaiújsajtospusztai lakosnak. 
Mikor ez sikerült nekik, és a bőrük színe végre hipófehér, már csak meg kéne értetni velük azt, hogy a fehér ember fehér emberrel lóg nem spanol a gangsta-kkal, bármennyire is lesz tőle kemény.. 
Végül, ha sikerül mindent betartani és tényleg figyelünk minden kis apróságra a székünkből felugorva tátott szájjal élvezhetjük a 150 km/h szél egyenes beáramlását az agyunkba. 
